Orbán Viktor: követeljük
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben követeli az MSZP elnökségétől, hogy a Bajnai-kormány távozzék, és tegye lehetővé az előrehozott választások kiírását.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben követeli az MSZP elnökségétől, hogy a Bajnai-kormány távozzék, és tegye lehetővé az előrehozott választások kiírását.
„Nem történt semmi különös az EP-választáson. Ahogy ez másutt is lenni szokott, alacsony részvétel mellett a tét nélküli választáson a kormánypárt(ok) rosszul szerepelt(ek), az ellenzék meg győzött; jól ment a kispártoknak és az extrémistáknak.” Na, ezt nehogy elhiggyük. Fontos és jelentős kihatású dolgok történtek tegnap.
Az MSZP továbbra is támogatja Bajnai Gordon miniszterelnököt - közölte Kiss Péter alelnök vasárnap este.
Előre hozott választások kiírását követelte az ellenzéki brit Konzervatív Párt szerdán a munkáspárti miniszterelnöktől, akinek kormányát a sorozatos miniszteri lemondások nyomán már szétesőben lévőnek látja a brit sajtó.
Ha június 7-én a választópolgárok ismét egyértelmű jelzést küldenek a kormánynak és a szocialistáknak, nemcsak az Európai Parlamentben tehetik jelentős erővé a Fideszt, hanem elérhetik azt is, hogy szeptemberben vagy októberben új választások legyenek - mondta Navracsics Tibor csütörtökön Szabadbattyánban.
Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Sándor-palotában.
"Nem sün, disznó" - élcelődött a "rendőröknek látszó személyekről" Kondor Katalin, a Magyar Rádió egykori elnöke. A civilnek hirdetett, keddi tüntetetésen tiszteletét tette a szélsőjobbos szubkultúra. Ott volt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is, de "civilként, a Magyar Gárda Egyesület elnökeként". A tüntetők síppal, dobbal, imával, szidalmakkal várták a csodát, a parlament önfeloszlatását. A csoda elmaradt. Helyette könnygáz és oszlatás.
Demonstrációt szervez keddre a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű szerveződés a Kossuth térre. A CÖF részt akar venni az Országgyűlés ülésén is.
Új miniszterelnök helyett új parlamenti választások kiírását követeli 56 közéleti személyiség. A dokumentum aláírói között van Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szabad György, az Országgyűlés korábbi elnöke és Zlinszky János, az Alkotmánybíróság egykori tagja.
Videófelvétel a vasárnapi tüntetésről, amelyet a Hősök terén tartottak civil szervezetek. A résztvevők hisznek Magyarország feltámadásában.
Békés demonstrációt ígértek vasárnapra az előre hozott választásokért tüntető civil szervezetek.
Ha a vasárnapi MSZP kongresszuson a szocialisták mégsem támogatják Bajnai Gordont és miniszterelnök-jelöltként kidolgozott programját, az SZDSZ a parlament feloszlatására szavaz - közölte Kovács Kálmán szerdán Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.
A szabad demokraták elnöke szerint az előre hozott választások mellett ugyanúgy hitelesen és tisztességgel lehet érvelni, mint a szakértői válságkezelői kormány létrejötte mellett, de ők azt utóbbi lehetőséget javasolják a párt országos tanácsának.
A Sme című szlovákiai véleményformáló napilap szerint Magyarországnak a mai belpolitikai helyzet megoldására nem maradt más hátra, mint az előre hozott választás.
Az MDF készen áll az előre hozott választásokra - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke az MDF európai parlamenti kampánynyitóján. Bokros Lajos, a párt EP-listavezetője szerint is elég volt "ebből a kínlódásból".
Az előrehozott választásokért szervez tüntetést szombaton a Jobbik Surányi György háza elé – közölte a párt.
Sólyom László bejelentette, hogy az előrehozott választásokat tartja a legjobb megoldásnak a jelenlegi politikai helyzetben, konstruktív bizalmatlansági indítvány szerinte a "legkevésbé demokratikus" eszköz. A hvg.hu által megkérdezett politikai elemző szerint ha létrejön egy új kormány, akkor azt a Sólyom- nyilatkozat politikailag már előzetesen meggyengítheti.
Csak egy előrehozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott interjújában. Az MSZP szerint Sólyom direkt politizál.
A megkérdezettek többsége úgy véli, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen szükség van a megszorításokra - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertetett.
Hiába szaglik, nem oszlik. Ez a summázata annak a helyzetnek, hogy ha az MSZP új kormányfőjelöltje élvezi a képviselők legalább felének támogatását, akkor a parlament nem oszlatja fel magát. Noha egyre többen, s nem csak a Fidesz-táborból, tartják megoldásnak az előrehozott választást, nemzetközi példák azt mutatják, éppen a kormánypártok reménytelensége tartósítja leginkább a „régi felállást”.